E-mail Netposta
 

Az e-mail az angol electronic mail kifejezésből származik, ami „elektronikus posta”-ként vagy „villanyposta”-ként fordítható le, de használatban van a drótposta és villámposta kifejezés is. Az elnevezés utal az írás és továbbítás módjára, amely teljes egészében elektronikus úton megy végbe. A hagyományos levéltovábbítást úgynevezett csigaposta (angolul: snail mail) néven emlegetik internetes körökben. A mai e-mail-rendszerek szinte kivétel nélkül az internetet használják közvetítőnek, és ezáltal az e-mail az internet használatának egyik legkedveltebb formája lett.

Elektronikus levél

A magyar nyelvben (és még sok másban) kétféle jelentéssel is bír az e-mail kifejezés:

• az eredeti jelentésén (a postához hasonló elektronikus üzenetkézbesítési szolgáltatáson) túl a gyakorlatban
• az általa (e-mailen mint postán) továbbított (elektronikus) üzenetet, levelet (angolul message) is értjük alatta.

E-mail az internet előtt

Az e-mail előbb keletkezett, mint az internet maga. Valójában a már létező e-mail-rendszerek adták az internet megteremtéséhez szükséges eszközöket.

Az e-mail története 1965-ben kezdődött, amikor egy időosztásos nagyszámítógép (mainframe) több felhasználója közötti kommunikációt biztosította. Feltételezhető, hogy az első ilyen rendszerek az SDC, a Q32 és a MIT CTSS-ek voltak.

Az e-mail nagyon hamar hálózati e-maillé fejlődött, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy több gépen keresztül küldhessenek üzeneteket. Talán az AUTODIN rendszer volt az első, amely 1966-tól lehetővé tette szöveges üzenetek küldését különböző számítógépek felhasználói között az os évben, de az is lehetséges, hogy a SAGE rendszer is rendelkezett valami hasonlóval korábban.

Az ARPANET számítógépes hálózat jelentősen megnövelte az e-mail népszerűségét. Egy angol nyelvű híradás (Mail history; A levél történelme) ír, a rendszeren belüli e-mail továbbításának első próbálkozásairól, röviddel annak létrejövetele után 1969-ben.

A @ jel (kukac) használatát a felhasználó nevének, illetve számítógépe azonosítójának elválasztására, Ray Tomlinson 1972-ben vetette fel. Korai e-mail-programjai, az SNDMSG és a READMAIL, nagyon fontos lépések voltak a mai e-mail forma kialakulásában.

Mivel nem minden számítógép és hálózat volt egymással közvetlen összeköttetésben, az e-mail a számítógépek között egységesített protokoll, például a UUCP segítségével került továbbításra, az e-mailnek tehát tartalmazni kellett az üzenet útját, ami nem más, mint a küldő számítógépe és fogadó számítógépe közötti útleírás. Így az e-mail átküldhető lett többféle hálózaton is, mint például az ARPANET, a BITNET és az NSFNET, valamint nagygépes (mainframe vagy host) hálózatokon, melyek az UUCP segítségével kapcsolódtak.

Az út az úgynevezett „bang path”-címek segítségével volt leírható, melyek megadták az ugrások (angolul: hop) neveit a ! jel (felkiáltójel) segítségével, egymástól elválasztva. Az egyes ugrásokat „bang sign”-nak nevezték. Egy példa a címzésre: …!bigsite!foovax!barbox!me ez alapján az e-mail útja, a bigsite (általában egy nagy és mindenki által elérhető) helyen keresztül a foovax, majd a barbox nevű számítógépen a me felhasználó, mint végcél. 8-10 lépésből álló utak száma nem volt ritka még 1981 körül. A késő éjszakai telefonos UUCP-kapcsolatok miatt nem volt ritka az sem, hogy egy-egy e-mail akár egy héttel később érkezett csak meg, de az is előfordult, hogy az üzenetek elvesztek az ugrások útvesztőjében.

Modern internetes e-mail

Manapság szinte minden e-mail közvetlenül az internethez kapcsolódó gépekre érkezik, DNS, MX record és SMTP segítségével. Nagyon kevés mail-kiszolgáló engedélyezi az útdefiniálást (routing), sem automatikusat, sem pedig kézit, az ezzel való visszaélések miatt. (Lásd: Spam.)

A modern internetes e-mail cím egy karaktersorozat a következő formában: jkovacs@cegneve.hu. Az első rész, a személy felhasználóneve, a második annak a számítógépnek a neve, amelyiken az adott személynek e-mail postafiókja van.

Az e-mail üzenetek formátumát az RFC 2822 definiálja.

Az internetes e-mail üzenetek tipikusan két fő részből állnak:

• Fejléc (header) – az üzenet rövid tartalma, a küldő címe, a fogadó címe, egyéb információk az e-mailről;
• Törzs (body) – maga az üzenet, általában a végén egy aláírással.

A fejlécek általában tartalmazzák az alábbi négy mezőt:

1. Feladó (from) – a feladó e-mail címe;
2. Címzett (to) – a fogadó e-mail címe;
3. Tárgy (subject) – a levél rövid leírása;
4. Dátum (date) – a helyi idő és dátum, amikor az üzenetet elküldték.

A címzett (to) mező nem feltétlenül tartalmazza a címzett e-mail címét. Az információ, amely a fejlécben megjelenik, érdemben hasonlít a postai levél címzéséhez. Az aktuális információt, hogy kinek volt címezve az e-mail, a postát kezelő számítógép (levélkiszolgáló; mail-server) eltávolítja, miután az e-mailt „behelyezi” a megfelelő postafiókba.

A fejléc ezenkívül az alábbi mezőket tartalmazhatja még:

1. Másolat (Cc) – angolul carbon copy. A név az írógépek korszakából származik, amikor is indigóval készítették a másolatokat;
2. Rejtett másolat (Bcc) – angolul blind carbon copy – a Bcc-ben szereplő címzettek nem látszanak, tehát ha a rejtett másolatot küldünk A-nak és B-nek, akkor A nem fogja tudni, hogy B is megkapta ugyanazt a levelet;
3. Válaszcím (Reply-To) – általában a feladó e-mail címe található meg itt, de egyes levelezőprogramok megengedik eltérő e-mail cím megadását is;
4. Megérkezés (Received) – a postát kezelő számítógépek (levélkiszolgálók) jegyzik be magukat ebbe a listába, ez alapján tehát visszakövethető, milyen úton jutott el az e-mail a feladótól a címzettig;
5. Content-Type – az üzenet típusát tartalmazza, az úgynevezett MIME definíció alapján.

Üzenetek és postafiókok

Az üzenetek, számítógépek között, az SMTP (angolul: Simple Mail Transfer Protocol) típusú kapcsolat és a Sendmailhez hasonló programok segítségével kerülnek továbbításra. A felhasználók üzeneteiket POP, illetve IMAP típusú kapcsolatok segítségével töltik le a kiszolgálókról. Nagyobb vállalati rendszereknél előfordulnak ettől eltérő típusú megoldások is, mint például a Lotus Notes vagy a Microsoft Exchange.

Az üzenetek vagy a kiszolgálón, vagy az ügyfelen (általában a felhasználói oldalt értjük ez alatt) tárolódnak. A szabványos postafiók-formátumok a Maildir és az mbox. Természetesen vannak ettől eltérő postafiók formátumok, melyek közötti üzenetátvitel csak „átalakító” programok segítségével oldható meg. (Példa: A rendszer postafiókrendszere PA, míg B rendszer postafiókrendszere „PB”; ahhoz, hogy PA és PB között közvetlenül kicserélhető lehessen a postafiókok tartalma, ezeket olyan formátumúvá kell konvertálni egy harmadik programmal, melyet mindkettő megért.)

Az e-mail-tartalom kódolása

Az e-mail alapvetően csak 7-bites ASCII szöveg (128-féle betű, szám, illetve jel) átvitelére alkalmas. Vannak ugyan e-mail rendszerek, melyek 8-bites kódolást (256-féle betű, szám, illetve jel) is megengednek, azonban ez nem garantált. Ezért az e-mailt továbbfejlesztették a MIME szabvánnyal, amely segítségével lehetőség nyílik bináris adatok (képek, hangok stb.) és HTML továbbítására mellékletekként.

Levélszemét

Az e-mail használhatóságát jelentősen csökkentik a nagy számban érkező kéretlen, rosszindulatú, ill. téves levelek. A több száz aktív „szemetelő” miatt az átlagfelhasználó napi tíz, vagy akár száz ilyen levelet is kaphat az elektronikus postaládájába. Mivel az e-mail-küldés költségei igen alacsonyak, a „szemetelők” napi több száz millió e-mailt küldenek szét naponta, amely jelentősen csökkenti e kommunikációs forma hatékonyságát.

A levélszemét tipikus tartalmakkal rendelkezik, melyek gyakran keveredve jelennek meg:

• Legnagyobb számú a kéretlen kereskedelmi hirdetés, a szoros értelemben vett spam

• Az e-mail férgek (worm) e-maileket használnak saját maguk sokszorosítására és bejuttatására sérülékeny rendszerekbe. Bár a legelső e-mail-féreg, a Morris-féreg, UNIX rendszereket támadott meg, ez a probléma ma szinte csak a Microsoft Windows rendszerek velejárója.

• Az e-mailek csatolmányában álcázott számítógépes vírusok lapulhatnak.

• Levélszemétnek minősülnek azok a levelek, amelyek levelező listáról származnak, és tartalmukra nem számít a feliratkozott felhasználó.

• Előfordul, hogy valaki címe hasonlít egy népszerű címre, vagy csak nagyon egyszerű, így tévedésből neki küldenek leveleket.

Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt megpróbálnak e problémák ellen törvényekkel védekezni. Forrás: wikipedia.hu

Az Internet veszélyei és kockázatai - SPAM

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 2005. február 1-jén egy egész hónapon át tartó kampányt kezd az Internet veszélyei és kockázatai kérdéseiben. A kampány koordinátora az International Consumer Protection and Enforcement Network (ICPEN). A szervezet a világ 33 országának fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezetét tömöríti abból a célból, hogy a határokon átnyúló kereskedelemmel összefüggésben jelentkező problémákat elemezze, és a jogi keretek között segítséget nyújtson partnerszervezeteinek és a fogyasztóknak egyaránt.

A kéretlen levelekkel kapcsolatos problematikai kiindulópontja az, hogy a spam kitűnő reklámeszköznek számít. Az elektronikus levelezés a legelterjedtebb internetes alkalmazás, hiszen a felhasználóknak a világhálóra való csatlakozás után általában első dolguk megnézni az elektronikus postaládájukat. Egy felmérés szerint 1999-ben 40 kéretlen levél jutott egy felhasználóra, ez a szám 2005-re 1600 spam/felhasználóra növekedhet. A spam hatásfoka nagyon alacsony, a tapasztalatok szerint 1.000.000 db elküldött levél után érkezik egy vételi ajánlat. Ennek az az oka, hogy leveleknek nincsen igazi célcsoportjuk, és legtöbb esetben ez a rendkívül agresszív marketingeszköz ellenérzést vált ki a felhasználókból.

Rendkívül fontos, hogy a védelem a megelőző intézkedésekkel a legnagyobb hatásfokú, hiszen ha már elkezdtünk spameket kapni, azok teljes megállítása a legritkább esetben vezet eredményre email-cím változtatás nélkül.

Amit a spamről tudni kell

• A spam — különösen, ha külföldről érkezik — gyakran a megkárosítás, csalás célját szolgálja
   
• Ha egy ajánlat túl szép, hogy igaz legyen, az a legtöbbször nem is biztos, hogy valós
   
• Ha egy emailben érkezett ajánlat gyanús, a legjobb lesz kitörölni

• Használjunk spam-szűrőt, amelyet a legtöbb ma használatos email kliensszoftver tartalmaz
   
• Ne kattintsunk rá a spamben elhelyezett linkekre és reklámokra, mert lehet, hogy vírusokat, kémprogramokat fogunk akaratunk ellenére letölteni
   
• Amennyire lehet, védjük email címünket, ne hozzuk olyanok tudomására, akiket nem ismerünk, ne adjuk meg olyan weboldalon, amelyet gyanúsnak érzünk.
   
• Mielőtt megadjuk egy weboldalon az email címünket, ismerjük meg a weboldal adatvédelmi nyilatkozatát. Abban az üzemeltető kiköthet olyan feltételt, hogy email-címünk megadásával hozzájárultunk reklámlevelek fogadásához.
   
• Ha elkerülhetetlen, hogy idegeneknek adjuk meg email-címünket (pl. egy chatszobában), előzőleg hozzunk létre olyan email-címet, amelytől „könnyen megválhatunk”.
   
• Ha a saját weboldalunkon, Interneten közzétett dokumentumokban kívánjuk közzétenni email-címünket, ajánlatos azt olyan módon megjeleníteni, hogy az az email-címeket automatikusan gyűjtő szerverek számára ne legyen felismerhető, vagy alkalmazható (pl. az email-cím „@” jelét helyettesítsük más jellel, akár ezzel: &)

• A címet vegyük fel a levélszemét-küldők listájára, használjunk olyan kliensszoftvert, amely ilyen vagy hasonló opciót tartalmaz
   
• Magyarországi feladótól származó küldemény esetében értesítsük a fogyasztóvédelmi hatóságot a panasz (a) fvf.hu email-címre küldött üzenettel
   
• A panaszhoz csatolni szükséges a kapott üzenetet, teljes terjedelmében, minden korábbi fejléccel együtt
   
• Külföldről érkező spamek esetében a származási ország hatósága jogosult intézkedés megtételére, ezért ahhoz kell továbbítani a panaszunkat Forrás: virushirado.hu

Ilyen lenne az email, ha ma találták volna fel

Olyan ínséges időket élünk, hogy egy Google Wave-accounttal jobban lehet csajozni, mint egy piros Porsche 911-gyel. De mire ez a felhajtás? Szereztünk egyet, és kipróbáltuk a Google forradalminak kikiáltott üzenetküldőjét, ami a cég szerint olyan, ahogyan az email kinézne, ha ma találták volna föl, és nem ötven évvel ezelőtt.

Ha még nem tudnák, mostanában az a legnagyobb májer, akinek van Google Wave-accountja. Annál, akinek van Google Wave-accountja, már csak egy nagyobb májer létezik: az, aki meghívókat is tud küldeni. A Google-nek szeptember végén sikerült úgy elindítania az új levelező nyilvános tesztjét, hogy a wave-ezés körül kisebb hisztéria alakult ki, mert kipróbálni csak várólistás sorban állás után, vagy meghívóval lehet. Így akinek már sikerült accountot szereznie, fensőbbséges arckifejezéssel jár-kel a világban, akinek meg nincs, a net legsötétebb bugyraiban ácsingózik érte, kiszolgáltatva magát a meghívókufárok kényének-kedvének.

A Wave az új email?

De mire ez a felhajtás? Arra, hogy a Google Wave a beharangozók szerint forradalmi alkalmazás, az email jövője, vagy a jövő emailje, új paradigma, amely alapjaiban változtatja meg kommunikációs szokásainkat.

Nyerjen Wave-meghívót!

Ha belépünk, ebből elsőre annyi látszik, hogy a Wave-ben az üzeneteket nem üzenetnek, hanem wave-nek (hullámnak) hívják, és ennek megfelelően nem is annyira a postai levelekre hasonlítanak, hanem wikibejegyzésekre, amelyeket elküldésük és kézhez kapásuk után is lehet szerkeszteni. Új üzenet írása helyett tehát indítsunk egy új hullámot, és válasszuk ki a kontaktlistából a címzetteket, vagyis az induló beszélgetés résztvevőit. Ők, ha éppen bent vannak a Wave-ben, élőben láthatják, ahogy fogalmazzuk, esetleg módosítjuk az üzenetet, kitöröljük a helyesírási hibákat, nagyjából úgy, ahogy az azonnali üzenetküldőkben szokás. A wave-eket valós időben lehet formázni, már akinek arra van gusztusa, és fel lehet díszíteni őket nagyjából az összes fajta netes tartalommal, amit eddig feltaláltak, a beágyazott YouTube-videóktól a szavazásig. A gadgetgyártásra szakosodott külső fejlesztők egyre nagyobb ütemben ontják a kiegészítő minialkalmazásokat [1], ezeket jórészt az xml-fájlokra mutató linkek formájában lehet a wave-ekbe illeszteni, a többi hullámlovas nagy örömére.

Aki akar, publikus wave-et is indíthat, ehhez a résztvevők közé fel kell venni a public@a.gwave.com nevű felhasználót, és onnantól mindenki látja, mit üzennek egymásnak a Female Geekek, nem is beszélve azokról a tudósokról és posztgraduális hallgatókról, akik arról indítottak publikus wave-et, hogyan alkalmazható vajon az újfajta levelezőrendszer a filozófiaoktatásban.

Az Index publikus wave-je a Wave-en

Külön érdekesség, hogy egy-egy hullám története a Playback gombbal lépésenként visszajátszható, vagyis pontosan látni, hogyan néztek ki az üzenetek, mielőtt törölték volna őket, ki mit módosított a hullámokon, és mikor jelentek meg a beszélgetés új résztvevői. És létezik hátbaszúrós pletykaüzemmód is, nagyjából annak a megfelelője, mint amikor egy sokrésztvevős csetszobából ketten elvonulnak privátba , és ott beszélik ki a többieket, csak ezt a Wave nem privinek hívja, hanem pingnek.

Szinkron is és aszinkron is

Az azonnali cset és a hagyományosan aszinkron email integrációja mellett a Wave legnagyobb vívmánya kétségtelenül az, hogy leszámol az utóbbi kommunikációs forma nehézkes, múlt századi, kinőtt postásegyenruhára emlékeztető rekvizítumaival, mint a csatolmány, a címlista meg a bcc. A Google azt mondja, hogy a Wave úgy néz ki, ahogyan az email kinézne, ha most találták volna fel, és nem fél évszázada, és ez a Google szempontjából nyilvánvalóan igaz, hiszen a Wave-et a Google találta fel. A Wave azonban nem kizárólag technikai szempontból érdekes: a New Scientist egyenesen a Wave pszichológiájáról beszél, amikor szakértők segítségével azt boncolgatja [2], hogyan változtathatja meg kommunikációs szokásainkat az azonnaliság, a korrekció lehetősége, a közvetlen visszacsatolás és a többi olyan funkció, amely a klasszikus emailből hiányzik.

Mágnesverskirakó a Wave-ben. Tényleg teljes embert kíván

A Wave-et ezzel együtt máris sokan szidják (különösen hegyes tüske a szokatlan gördítősáv), az élen a volt microsoftos sztárbloggerrel, Robert Scoble-lel, aki szerint a Wave egyesíti magában az azonnali üzenetküldők és az email hátrányait, nevezetesen az inproduktivitást. Scoble szerint [3] a Wave-en túl nagy a zaj, az újonnan módosított hullámok nem jelennek meg legfelül, ezért átláthatatlanok az események, és a Wave sokkal rosszabb, mint akár az RSS, akár a Twitter vagy a Friendfeed.

Ha mindezek után mégis wave-ezésre adnák a fejüket, készüljenek hosszú, dolgos hétköznapokra, mert a Wave teljes embert kíván. Eleinte unatkozni fognak, mert nyilván nem lesz egyetlen ismerősük sem, akinek írhatnának – legalább megtudják, milyen magányosak lehettek a hatvanas-hetvenes évek pionírjai, miután feltalálták az emailt. Aztán csak akad majd egy-két levelezőpartner, és felfedezik maguknak a nyilvános wave-eket, onnantól viszont nincs kegyelem: egyszerre ezernyi nyitott ablak, szinte követhetetlen, valós idejű cset beágyazott Rick Astley-videókkal, árverésekkel, hűtőmágnes-versekkel és személyre szabott térképekkel. A Facebook és a Twitter ehhez képest pasziánsz. Forrás: index.hu